Tom Felton
Adry 2007.08.21. 08:10
életrajzát tekinthetiek meg
Tom Felton
Életrajza:
1987. szeptember 22-én született Surreyben. Tomról már kisgyermek korában kiderült, hogy kiváló zenei tehetsége van. Hétéves korától rendszeresen énekelt a templomi kórusban és az iskolai énekkarban. Felvették a Guildford katedrális híres kórusába, ám az érdeklődése másfelé fordult. Egy színésznő, aki jó barátságban volt Tom szüleivel, felfigyelt a kisfiú színpadi képességeire is. Azt ajánlotta Feltonéknak, hogy vigyék el Tomot válogatásokra. Össze is ismertette őket egy ügynökkel, és négy héttel később már ki is választották négyszáz fiú közül egy reklámfilm szerepéhez. Később hosszabb tévés produkcióban is feltűnt, például a rendőrőkről szóló Second Sight című minisorozatban. 1999-ben szerepelt Jodie Foster mellett az Anna és a király, ahol a híres színésznő fiát alakította. Tom karierje igéretesen indult, azt remélte, hogy felnőve nagy és világhíres színész válik belőle. Álmaiban sem gondolta, hogy ez a pillanat a Harry Potter sorozatnak köszönhetően ilyen hamar eljön. A filmekben Draco Malfoy szerepében láthatjuk, mint Harry egyik ellensége.
|